Már majdnem letettem a lap szerkesztéséről, mondván: nem megy nekem egyszerre több lap, pláne nem blog, mit amúgy is egy olyan dolog, hogy hol van, hol nincs kedve az embernek írni bele. Aztán időnként felnéztem, hogy áá.. mégsem kéne csak úgy annyiban hagyni, de végül újra itt vagyok, és tovább csinálom annyi különbséggel, hogy ez nem olyan blog lesz, mint a többi, mert ide csak és kizárólag akkor írok, amikor épp van hozzá kedvem. Akkor viszont lehet, hogy tele írom annyira, hogy nem is lesz kedvetek elolvasni.. :D

Az a baj velem, hogy nem hiszek saját magamban. Azon gondolkodom, hogy mi legyen gimnázium után, mihez kezdjek, hogy tovább... Vacilálok a forgorvos és az anglisztika között, de mindegyik megijeszt, mert nem hiszem el, hogy meg tudnám csinálni őket. Pedig biztos sikerülne.. Mert ha az ember valamit tényleg meg akar csinálni, el akar érni, akkor sikerülni fog. Természetesen sokat kell érte tenni, de semmiképp sem lehetetlen. Csak úgy vagyok vele, hogy ott a kémia, és annyira nem érdekel.. Mert még a biosz érdekes, biztos könnyebben tanulnám, de ott a biokémia is.. áááh... de ha fogorvos lennék, akkor annyit keresnék, hogy soha nem lenne gondom semmire.. Miért nem lehet az, hogy 8. osztályban mindenki ki tudja találni, hogy mit szeretne csinálni, és egész gimnázium alatt tehet érte, hogy könnyebben elérje a célját.. Úgy irigyelem azokat, akik már régóta tudják mit szeretnének, és küzdenek érte, és céltudatosak, pontosan meg van hogy miért kell hogy tegyenek, és tudják hogy még milyen messze van a céljuk.. Na mára ennyi, holnap fizikadolgozat, és még egy betűt sem tudok..

Jóéjt mindenkinek!

Hangulat: 10/7
Nap: 10/7
Teendők: fizika, fizika, fizika
Zene: Kelly Clarkson - Here I am

Megint itt. Veletek is előfordul, hogy utáljátok magatokat? Néha azért, mert nem tetszik valami magunkon, időnként azért mert nem csináltunk meg valamit, amit elterveztünk, és van olykor, hogy azért, mert megbántottunk valakit, akit nem akartunk. Majdnem mindig van valami, amiért nem vagyunk megelégedve önmagunkkal, vagy nem akarjuk elfogadni magunkat annak, akik vagyunk.

Hangulat: 10/5
Nap: 10/-
Teendők: kémiadoga, fuvolázás, matek..
Zene: Birdy - Skinny Love

 

A dizájnt leváltottam, nem tetszett ez a sötétség. Ez a világos most teljesen feldobja a hangulatom, szóval marad. Igaziból nem is akarok ennél kacifántosabbat, mert szerintem nem ez a lényeg a blogon. Persze számít, de nem a legfontosabb. Egy rajongói oldalnál szerintem fontosabb. Most épp nagyban kémiázok, de annyira utálom, hogy inkább úgy döntöttem írok ide pár sort (addig sem kell a kémiával foglalkoznom). A ma végre találkozunk. Úgy tervezem, hogy megcsinálom a hajamat, előveszek egy csinosabb ruhát, mert ha már keveset találkozunk, akkor legalább annál a kevésnél jól nézzek ki. :D Igaziból annyira nem is vicces.. Itt van még előttem a hülye kémia, és úgy fekszik a füzet az asztalon, mintha csak azt mondaná: "Te hülye, itt ülsz a gép előtt, ahelyett hogy velem foglalkoznál" Milyen jó, hogy nem tud beszélni.. Most valószínűleg azt hiszitek megőrültem... 

Találtam egy képet, ami annyira tetszik, ha ilyen hosszú lenne a hajam, tutira megcsinálnám ehhez hasonlóra. Vááá *.* Gyönyörű... Érdekes, az ember mindig vágyakozik valami után, sose jó neki az, ami van.. Aki szegény, több pénzt szeretne, aki gazdag, még több pénzt szeretne. Aki óvodába jár, iskolás akar lenni, aki iskolába jár, nem akar iskolába járni.. viszont aki dolgozik, inkább iskolába járna.. Ördögi körök ezek, amikre nincs magyarázat. Vajon miért akarunk mindig mást, mint ami van? Miért nem lehet az, mint ami a reklámokban vagy filmekben van.. az idillikus környezetben, reggel együtt eszik a család, narancslét iszogatnak, gyerekek, kutya, macska, a ház tele családi fotókkal, és az ember úgy érzi, hogy boldogabb nem is lehetne, mert meg van neki minden, ami ahhoz kell, hogy boldog legyen. Miért rövidek azok a pillanatok, amikor az ember tényleg úgy érzi, hogy boldog? És vajon tényleg megéri élni ezekért a rövidke pillanatokért? Mostanában sokat gondolkodtam ezen. Természetesen nem azért, mert bármi hülyeségen járna az eszem, hanem csak gondolkodok az 'élet nagy kérdésein'.. Nektek mi a véleményetek?

Hangulat: 10/7
Nap: 10/6
Teendők: kémia, matek, szereplés
Zene: Quimby - Magam adom
 

Jót tett a hajnali beszélgetés egy barátnőmmel, mert a beszélgetésünk olyan dolgokat idézett fel bennem az előző témával kapcsolatban, amikre muszáj volt valami gyógyírt találnom magamban. Úgy gondoltam írok belőle ide is, hogy majd később visszaolvasva emlékezhessek erre mindig, ha esetleg hasonlóan  padlón lennék valamitől.

"Szerintem annak,hogy a távkapcsolatot kibírja az ember, csak az a titka, hogy viszonyul a dologhoz a két fél, semmi máson nem múlik.. Ez már a 2. év, hogy keveset látjuk egymást, és csakis egyetlen oka van annak, hogy együtt vagyunk, az pedig, hogy szeretjük egymást. Ez azzal jár, hogy el sem tudnám képzelni az életem úgy, hogy ő ne lenne a része.. Még ha néha kisebb rész is, de ott van minden nap, nem telik el egy perc se, hogy ne gondolnék Rá."

Hát ez lenne az, amiről feljebb beszéltem. A legfontosabb része a soraimnak az utolsó mondat. Nem az számít, hogy időnként nehéz időszakok jönnek, hanem az, hogy végül hogy vettük az akadályokat. Azokat a próbatételeket, amelyekkel időről-időre kiderülhet mindkettőnk számára, hogy mennyire fontos a másik, és hogy milyen értékes nekünk. Értékes, mert nem adjuk fel azért a kapcsolatot, mert pár hétig, vagy hónapig keveset találkozhatunk, és ezért kissé eltávolodunk egymástól. Hát kimondtam. Tényleg úgy érzem, hogy kicsit eltávolodunk. De ez cseppet sem jelenti azt, hogy kevésbé szeretjük egymást, mert amikor végre találkozunk, úgy örülünk egymásnak, mint a friss szerelmespár.

Végre rájöttem, hogy ezt jelenti. Annyira örülök. Most már sokkal könnyebb lesz, és erős maradok. Nem mutatom, ha szomorú is vagyok legbelül, mert most nekem kell segítenem Őt. Át kell segítenem ezen az időszakon, öntenem belé a lelket. Nehéz ez, mert ő mindig erős, soha nem mutatja, ha nagyon szomorú. Ha többet beszélhetnénk.. akkor talán megnyílna jobban.. de személyesen úgy sem tudunk.. :( Akkor is mindent megteszek azért, hogy kevésbé érezze magát rosszul, segítek neki, megteszem Érte. Mert szeretem.

Hangulat: 10/6
Nap: 10/5
Teendők: kémia, matek, kémia, matek, kémia, matek, szereplés
Zene: System of a Down - Lonely Day

Ismered azt az érzést, amikor valakinek úgy kiöntenéd a lelked, de nem lehet, mert a személy, akinek elmondanád minden bánatodat, neki sokkal nagyobb gondjai is vannak a Te problémáidnál, ezért inkább nem mondasz semmit? Én ismerem, és nem jó érzés. Úgy elmondanám valakinek, hogy mennyire rosszul érzem magam attól, hogy olyan keveset találkozunk, keveset beszélünk... de nem mondom el neki, mert pontosan tudom, hogy sokkal fontosabb gondjai vannak, mint hogy az én nyavalygásomat hallgassa. És éppen ezért inkább neki lenne szüksége támogatásra, mint nekem. Pontosabban neki nagyobb szüksége van rá. Én megpróbálom a gondjaimat itt kiadni magamból, elmondani "valakinek", és így megkönnyebbülni. Ettől lesznek igazán hasznosak a blogok. Mert olyan, akárcsak egy napló, annyi különbséggel, hogy bárki láthatja. Najó, ez olyan 'averébolyanmintagólyacsaknemhasonlítrá' hasonlat volt.. :D Ma egy pillanatig úgy éreztem, hogy ennél rosszabb már nem is lehetne: jövő héten 6 dolgozat (amennyiről tudok..) + szereplés, vizsga, és ennyi bőven elég is ahhoz, hogy elrontsa a jövő hetet. Ráadásul még nincs senki sem, aki lelket öntene belém, hanem nekem kéne másba, hogy túl legyen ezen az időszakon, amíg jóra nem fordulnak a dolgok. Az emberek önzők. Mindig csak a saját gondjaikra gondolnak, és imádnak panaszkodni, és sajnáltatni magukat. Én is pont ezt csinálom most. Pedig ezzel nem lesz jobb semmi. Vagy mégis? Ha az ember kimondja/leírja azt, ami bántja, akkor megkönnyebbül? Ez miért van így? A húgom pszichológus szeretne lenni, ha nagy lesz, és ha most így jobban belegondolok, nem is hülyeség, érdekes dolog. Úgy irigyelem azokat, akik már tudják mit szeretnének az életben, és pontosan el tudják dönteni, hogy mit akarnak csinálni életük végéig. Nemrég eszembe jutott, hogy 'fogorvos leszek'... Jó kis állás, nem? Igaz, hogy egész nap idegen emberek szájában kell turkálnod, de rendesen megfizetik.. Viszont valószínűleg lecsúsztam már róla.. Vagyis nemis. Ááá.. Igazából lemondtam róla. És fogalmam sincs, hogy jól tettem-e. Mindig azt mondják, hogy ne mondj le az álmaidról. És ez jó álom. De vannak   döntések,  amiket jobb többször átgondolni. És a kémiát nagyon nem szeretem, ezért inkább ezt az ötletet elvetettem.. De ha ez sem jó, akkor mi lesz velem..?

Hangulat: 10/4
Nap: 10/6
Teendők: tanulni, tanulni, tanulni
Zene: Hien - Not Livin In Yesterday